Idegen Szavak Gyűjteménye - A nap szava

2015. május 24., vasárnap

Összhang

Ketten sétáltak a domboldalon és hallgatták a folyóparton túlról érkező zenét. Az öregebb egyfajta időtlen derűvel poroszkált. Mosolyogni látszott, de nem a szájával, hanem egész lényével. Ez a mosoly egészen belülről jött. A fiatalabb arcának vonásai előbb összpontosításról árulkodtak, majd lassanként meglágyultak, ahogy átadta magát a pillanatnak. Így sétáltak, némán.

- Mester, egyszerre úgy éreztem, jobb hasonlat híján, mintha egy festményen lennénk, aminek én vagyok a főszereplője. Erős, magával ragadó érzés... ez az Összhang?
Az út hosszan kanyargott előre, messzebb, ahol letért a partról, az erdőbe vezetett tovább. Ahogy a zene hömpölygött, úgy verdesték a valóság hullámai érzékelése határait. Lenyűgözve értette meg, milyen tökéletes harmóniában keverednek a színárnyalatok, a formák és a mozgás illúziója ezen a vásznon, önnön központi alakja körül. Hasonló harmóniát eddig csak meditációi során tapasztalt. Tökéletes tudatában volt, hogy nem tehet semmi "rosszat", hiszen bármi, amit most cselekszik, megegyezik az akaratával, a valós Énjének döntéseivel. A "jó" és "rossz" szavakat itt nem morális értelemben, sokkal inkább annak jelzőjeként érzékelte, hogy a Lény az önnön minőségének megfelelően cselekszik-e.
- Mit tanít ez neked? - kérdezte az idősebb, türelmesen.
- Az ember legtöbbször külső pontokból figyeli meg önmagát s eként olyan torzképeket lát, mintha csak egy görbe tükrön visszaverődő képből látná a világot. Más emberek, embercsoportok véleményén és elvárásain keresztül értelmezi önmagát és így mindent diszharmóniában lát, mint görbe tükörben. Ám a leggörbébb tükör középpontja is majdnem tökéletesen egyenes. Elég közelről nézve, benne a valóság képe torzítatlan. Csak onnan pillanthatjuk meg a dolgokat összefűző harmóniát!
Egyszerre ráébredt, hogy nem a festménynek tökéletes az összhangja vele, hanem kölcsönösen vannak összhangban egymással. Folytatta.
- Amikor a figyelmem, az Én-tudatom egy külső pontból saját magamba helyeztem, mindent tökéletes egységben ttam működni. Tudtam, hogy a világ a saját belső harmóniája szerint működik és hogy ennek én is éppúgy része vagyok, mint bármi más. Ám... elhagynak a szavak, nem lehet ezt megfogalmazni. Ez az... Összhang?
- Erre talán soha nem is voltak szavak. A bölcs helyettük inkább csak befelé figyel – nyugtatta meg az idősebb. 
A következő felismerés a dombról lekanyarodván érte, ahogy távolodtak a túlpartról érkező zene forrásától és a környező fák egyre inkább elfogták a hangokat. Az öreg ugyanolyan gondtalan derűvel sétált mellette, ahogy mindig s ő hallgatta a lombok közt fütyülő szél zúgását, a madarak csivitelését, az avarban óvakodó állatok neszét és megértette, hogy maga a "zene", a „festővászon”, az összhang annyiféle úton érzékelhető, ahány érzékszervünk van. Minden dalolt körülötte, a színek és a formák egyaránt. Minden minden ennek „zenének” a része. Minden ami körbevesz, legyen hallható, tapintható, látható, ízlelhető, szagolható, akár más, érzékszerveinkkel fel nem fogható élmény,út az Összhang megtapasztalására, ha nem hagyjuk, hogy az érzékék harsánysága elvonja a figyelmünket erről az igazságról.
Ennek megértése maga a kapu, amin keresztül az Én-tudat behelyezhető az önmaguk perspektívájába. A görbe tükör közepébe.
Némán sétáltak. Mindkettejüket körüllengte egyfajta időtlen derű, ahogy eltűntek az erdőbe vezető úton.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése